Kellemes viselet, egy jól megválasztott leggings

Képernyőfotó 2015-04-16 - 20.08.15Alig vártam már, hogy melegedjen egy kicsit az idő és felvehessem végre a nemrégen rendelt leggingseimet. Bevallom, sohasem viseltem még ilyen ruhadarabot, de ismerőseim szerint nyugodtan megtehetem, hiszen testalkatom nem zárja ki a viselését. Talán meglepő, hogy kikértem a leggings viselésről a véleményüket, de láttam nem egy elrettentő példát a világhálón és nem szerettem volna ezeknek a fotóknak a sorát gazdagítani. Engem arra neveltek szüleim, hogy ne hagyjam nevetségessé tetetni magamat, ha tudom, akkor kerüljem el a kínos helyzeteteket. Eddig is elvoltam leggings nélkül, nagyon kellemesen éreztem magam a klasszikus harisnyában és a megfelelően kiválasztott mintájú fantázia harisnyában is. Idén azonban eldöntöttem, hogy bizonyos keretek között bár, de megpróbálok egy kis stílusváltást csempészni az öltözködésbe, ennek egyik eleme lenne a harisnyaoutletből rendelt néhány leggings is hosszú tunikával vagy hosszított pulóverrel  viselve. Remélem környezetem számára nem lesz megbotránkoztató kinézetem és kényelmesen érzem majd magam.