Ahogy korábban írtam, új lakásunk felújítása hamarosan a végéhez ér. Azért várom már, hiszen a sok hónap, amit azzal töltöttünk, hogy várunk arra, hogy a lakásunkat végre használatba vegyünk kicsit kifárasztott minket. Nem beszélve a lakásvásárlás körüli felhajtásról. Most már elől van a táska, amiben a holmimat majd az új lakásba vihetem. Persze ilyenkor kicsit elszomorodik a szívem, hiszen a szülői házból való elköltözés egyelőre hihetetlen. Szerencsés ember vagyok, hogy nem akarok elmenekülni otthonról, egyszerűen csak azért megyek el, mert itt az idő, hogy végre nekem is saját háztartásom legyen. Elég időt töltöttem otthon, szeretetben, most már jár a szülőknek is a különválás. Egy ember soha nem lehet elég hálás a szüleinek azért, hogy a felnőttkorig (vagy még utána is) segítenek és fedelet biztosítanak a fejünk fölé. Remélem majd az én gyerekeim is így fogják érezni és a szülői ház gondolata mindig boldogsággal tölti majd el őket. Igazából ez rajtunk múlik, mi mindent megteszünk.