Látványtervek a megvalósításhoz

Ilakberendező-1gen, tudom,hogy a lakberendezés is egy külön szakma, melynek megvannak a apró mozzanatai és titkai, én mégis szeretnék foglalkozni vele hobbi szinten. Családom szerencsére támogat ebben, ami rendkívül fontos, hiszen nem szeretnék kőkorszaki módszereket használni,vagyis szükségem van egy tervező szoftverre. Ezt szerencsére bármikor meg tudom rendelni az internetnek köszönhetően. Leglelkesebb támogatóim a gyermekeim, akik reményüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a tervező program megérkezése után az ő szobájuk látványtervei készülnek majd el elsőként. Mivel látom, hogy valóban érdekli őket, mit is lehetne a jelenlegi szobával és bútorokkal kezdeni természetesen engedek a nyomásnak. Bevallom, kíváncsi leszek én is, hogy a tervező program látványtervein hogyan fog mutatni az egyszerre lányos és fiús szoba, mely otthont ad a babaháznak, a póniknak, az autópályának és a szuperhősöknek is. Remélem azért képesek lesznek kompromisszumot kötni és nem kell majd a falakat is kétszínűre terveznem. Itt is böngészhetsz: http://intericad.tervezoszoftver.hu/tervezo-program/lakberendezo